Nem!- képzelt riport az V. Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválról…
Hatalmas öröm számunkra, hogy – a résztvevők és a segítők visszajelzési alapján is – nagyon sikeres, színvonalas eseményként számolhatunk be, az V. Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválról.
A két nap mérlege alapján 839 regisztrált résztvevő szórakozhatott az 51 féle különböző programon.
Vendégül láthattunk két olimpikont, Schmittné Makray Katalin Asszony – éves 60. évfordulós rendezvénysorozatunk fővédnökeként – nyitotta meg eseményünket, illetve legnagyobb meglepetésünkre körünkben üdvözölhettük Gyurta Dániel olimpiai aranyérmes úszónkat is.
A Gyermekközpont gyönyörű, hatalmas parkjában remekül megfértek egymás mellett a különböző, szerteágazó élményeket és kikapcsolódást kínáló lehetőségek.
Sor került a 60. jubileumi évét ünneplő Gyermekközpontunk történelmét bemutató „60 ÉV GONDOSKODÁS” elnevezésű intézmény történeti kiállítás megnyitójára, mely iránt meglepően nagy volt a gyermekek érdeklődése.
Örömünkre szolgált, hogy a gyermekek és fiatalok a mai népszerű könnyűzenei előadók koncertjei mellett – akik fellépéseit az Őrangyalok Ligájának, a Baptista Szeretetszolgálatnak, Sándor Zsoltnak és Szűts Istvánnak köszönhetjük – (ByTheWay, Kállay-Saunders András, L.L. Junior, Cserpes Laura, Palcsó Tamás, Dóka Attila, Amagali) mennyire lelkesen fogadták, és élvezettel hallgatták a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek előadását is.
A gyerekekkel közös ügyességi- és műveltségi vetélkedő során együtt szórakozhattunk a népszerű „Barátok közt” tv-sorozat színészeivel, producerével, akik boldogan avatták fel a Gyermekközpont egyik utcáját, mely a „Barátok köz” elnevezést kapta.
Nagyban gazdagították az élménykínálatot a Magyar Honvédség alakulatainak „katonás” programjai. A repülőgép szimuláció, „fegyversimogató”, tűzszerész kutyás bemutató, közelharc bemutató, páncélozott katonai jármű, és sok-sok közös játék és beszélgetés a katonákkal, mind közelebb hozták a fiatalokhoz a haza iránti felelősségvállalás és a hazaszeretet érzését.
A Kutyavezető-Képző és Állatfelügyeleti Központ bemutatója, a Hege Show (extrém biciklis sportbemutató), Szamuráj harcművészeti bemutató és kiállítás, az Állati-Jó kisállat bemutató, a 4M Dance Company táncbemutatója, Vári Zsolt festészeti alkotódélutánja, bohóc, óriásbáb, lufihajtogatás, ugrálóvár, trambulin, Disco, a Katolikus Karitász játszóbusza, az OTP logikai vetélkedője, szépségszalon, a Baptista Szeretetszolgálat „7 próbája”, az Amarant Egyesület zenés, dobos programjai között kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták az érdeklődésüknek leginkább megfelelőt.
A programok között sok olyan volt, melyek során számos új ismerettel gazdagodhattak a résztvevők: az Egészség-és Családvédő Egyesület drogmegelőzési programja, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági programja, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat programja, a Suhanj Alapítvány programja, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet kitelepülése, „Életcsiholó”- egészségügyi bemutató stb.
Természetesen elmaradhatatlanok voltak a testmozgás fontosságát hangsúlyozó, és a sportolási kedvet serkentő kezdeményezések, lehetőség nyílott jógázásra, floorballozásra, kenuzásra, horgászásra, íjászatra, boxolásra, focizásra és a street-break tánc alapjainak elsajátítására.
Aki pedig elfáradt…-az felülhetett a „Csacsi taxira”. A szolgálatra kész csacsik egész nap szorgosan fuvarozták a gyerekeket az „állomások” között.
A Fesztivál legszerencsésebbjeinek, a székesfehérvári 48 férőhelyes Gyermekotthont képviselő gyermekek érezhették magukat, ugyanis közülük került ki a nagyon sok tehetséges fiatalt felsorakoztató Ki-Mit-Tud győztese (nyereménye egy nagy értékű táblagép volt az EOS Faktor Zrt. felajánlásával), illetve a két kisorsolt fesztivál-kerékpár egyikével szintén Ők térhettek boldogan haza.
Bízunk benne, hogy a színes programkavalkádnak, és vendégszeretetünknek köszönhetően mindenki, aki ellátogatott az V. Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválra rengeteg éltere szóló élménnyel, sok ajándékkal gazdagodott.
Az eseményen készült összes fotó IDE kattintva érhető el.
A fesztiválról megjelent cikkek, írások: