________________________________________________________________
Tájékoztató az
V.Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválról
2017. június 16-18. (péntek-vasárnap)
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
2017. június 16-18. között, immár ötödik alkalommal kerül sor az Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál megrendezésére.
Tekintettel az ötödik alkalomra, illetve a rendezvény évről évre növekvő sikerére, az idén még több fellépővel, még színesebb programokkal és több ajándékkal, illetve sok-sok meglepetéssel várjuk a visszatérő és az új vendégeinket.
És hogy az V. Gyermekfesztiválba valamennyi tervezett program beleférjen, a kavalkád ez évben a szünidő első napján, június 16-án pénteken délelőtt 10:00 órakor kezdődik, amely meg sem áll egészen 18-án vasárnap délelőtt 10:00 óráig.
A rendezvényt ez évben is számos szervezet és magánszemély támogatja, szervezője és lebonyolítója pedig a Károlyi István Gyermekközpont.
A megvalósításban aktívan közreműködnek a Gyermekközpont munkatársai, az itt ellátott gyermekek, fiatal felnőttek, valamint az ország különböző intézményeiből a hazai gyermekvédelmi szakellátás több prominens szakembere.
A Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválon való részvétel elismerés lehet minden olyan gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermeknek, aki a saját környezetében tanulmányi eredményével, sporttevékenységével, magatartásával, a közösségért végzett tevékenységével példát mutat társainak.
Szeretnénk, ha ez a már hagyománnyá vált rendezvény évről évre lehetőséget teremtene a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerében nevelőszülőknél, gyermekotthonokban, lakásotthonokban nevelkedő gyermekeknek, valamint az őket kísérő felnőtteknek egy találkozóra. A rendezvényen való részvétel lehetősége jutalomként szolgálhat a résztvevők részére és elérendő célként a többi gyermek és fiatal számára.
Számos zenei, kulturális, ismeretterjesztő, szemléletformáló, sport és szórakoztató program várja ismét a Gyermekfesztiválra jelentkező gyermekeket és felnőtteket. Az Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál megrendezésével a Károlyi István Gyermekközpont lehetőséget kíván teremteni az ország különböző földrajzi területein, a gyermekvédelem különböző otthont nyújtó ellátórendszereiben nevelkedő gyermekeknek a találkozásra, kapcsolatteremtésre új barátságok szövésére.
A szervezési feladatokat az alábbi tájékoztatással kívánjuk megkönnyíteni:
A találkozóra jelentkezni a mellékletben csatolt Jelentkezési lapon lehet az alábbi elérhetőségen: gyermekfesztival@kigyk.eu
A Jelentkezési lapon kérjük, hogy
- a Kísérő munkahelye esetében az e-mail elérhetőséget is tüntessék fel (saját vagy működtető e-mail elérhetőség) annak érdekében, hogy hiányos kitöltés, vagy a rendezvényt érintő lényeges változás esetén a szervezőknek módja legyen az adatok pontosítására,
- a Jelentkezési lapon a kísérőre vonatkozó információknál azon munkatársak adatait szíveskedjenek feltüntetni, akik részt vesznek a rendezvényen és a helyszínen biztosítják a gyermekek felügyeletét.
Kérjük továbbá, hogy a Jelentkezési lapok mellé szíveskedjenek csatolni a gyermekvédelmi gyám/gyámok hozzájárulását ahhoz, hogy a rendezvényen gyámoltjaikról álló és mozgókép készülhessen, illetve adott esetben ezek megjelenhessenek a Károlyi István Gyermekközpont honlapján és egyéb sajtóorgánumokban. (Tekintettel a rendezvény forgatagára, nem lesz lehetőségünk megszűrni a felvételekre kerülő résztvevőket, ezért a Gyermekfesztiválra gyámi hozzájárulással rendelkező gyermekeket tudunk fogadni.)
Jelentkezéskor javasoljuk, hogy az e-mail elküldése során kérjék a Beállítások menüpontnál az Üzenetbeállítások alatt, az üzenet olvasásának a visszaigazolását annak érdekében, hogy visszajelzést kaphassanak a jelentkezés megérkezéséről.
Amennyiben a szükséges visszajelzést 24 órán belül nem kapja meg, szíveskedjen a jelentkezését újra elküldeni az esetleges rendszerhiba elkerülése érdekében!
A Jelentkezési lap elküldési határideje: 2017. június 01.
A megyei és a fővárosi állami gyermekvédelmi ellátórendszerből, valamint a nagyobb egyházi és civil gyermekvédelmi szakellátást nyújtó ellátórendszerekből fenntartónként, illetve megyénként összesen 10-10 fő (8 gyermek és 2 kísérő) jelentkezését várjuk.
A résztvevőknek a Gyermekfesztiválon való részvétel és az ellátás ingyenes!
Közösségi közlekedéssel történő utazás esetén (90%-os mérséklésű menettérti jegy vásárlására van lehetőség a MÁV és a VOLÁN járatain), amennyiben igénybe veszik a 90%-os utazási kedvezményt, úgy számla ellenében az utazási kiadásokat megtérítjük.
Tájékoztató a közösségi közlekedéssel érkezőknek:
- VOLÁN járattal érkezőknek a Budapest Újpest-Városkapu (3-as Metró) megállónál kell felszállniuk. Leszállóhely: Fót, Gyermekváros (közvetlen az intézmény előtt, az út túlsó oldalán található a megálló). A VOLÁN járatain 90%-os kedvezményre jogosult „a gyermekotthonban nevelt gyermekek legalább 3 fős csoportja és az őket kísérő 2 nevelő a gyermekotthon által az utazás napjára kiállított utaslista alapján; 10-nél több gyermek együttes utazása esetén 10 gyermekenként további 2 fő jogosult a kedvezményre”.
(http://www.volanbusz.hu/hu/belfoldiutazas/dijszabas#90_szazalek)
- Vonattal érkezőknek a MÁV járatain lehetőség van csoportos utazási kedvezmény igénybevételére, 90 %-os mérséklésű csoportos jeggyel (http://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kedvezmenyek-mav-start-zrt-vonalszakaszain)
A kedvezményes árú vasúti menetjegy igénybevételéhez előzetes írásos bejelentés szükséges, amelyhez a „Bejelentés csoportos utazás elszámolásához” nyomtatvány a következő linken érhető el:
https://www.mavcsoport.hu/ugyfelszolgalat/mav-start-ugyfelszolgalat/letoltheto-dokumentumok
Budapest-Nyugati pályaudvarról indul vonat Vác felé. Leszállóhely: Fót (Fóton belül az 1. megállóhely).
A megvásárolt kedvezményes jegyekről a számlát az alábbi címre szíveskedjetek megkérni:
Károlyi István Gyermekközpont
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
Adószám: 15308610-2-13
A BKV vonalain történő utazás kiadásának megtérítése nem áll módunkban!
A fóti vasútállomásra érkező 10 fős csoportoknak a Gyermekközpontba történő beszállítását az intézmény gépkocsijaival vállaljuk a vasútállomás és a rendezvény színhelye közötti távolság miatt.
Azoknak a résztvevőknek, akik gépkocsival érkeznek, a Gyermekközponton belül, egy elkülönített területen biztosítunk ingyenes parkolási lehetőséget a rendezvény időtartama alatt.
A résztvevők elszállásolására a Gyermekközpont területén kerül sor, különböző szálláshelyeken, amelyek minősége a szervezők minden igyekezete ellenére eltér egymástól, tábori színvonalú.
A szálláshelyek kijelölése során szigorúan a jelentkezési sorrendet vesszük figyelembe, ezért kérjük, hogy jelentkezésüket minél előbb szíveskedjenek a megadott e-mail címre (gyermekfesztival@kigyk.eu) elküldeni!
További felmerülő kérdések esetén a Gyermekfesztivállal kapcsolatban érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet a Gyermekközpont részéről kijelölt kapcsolattartó személynél:
Bíró Endre
e-mail cím: endre.biro@kigyk.eu
tel.szám: +36-20-274-1959;
Kérjük, hogy a rendezvényre minden résztvevő szíveskedjen törölközőt magával hozni, mert annak biztosítására nincs lehetőségünk. Tekintettel arra, hogy a Gyermekközpont örökségvédelmi területen, a Károlyi-kastélyhoz tartozó 40 hektáros, tavakat is magában foglaló Károlyi-kastélyparkban helyezkedik el, az esetleges hűvösebb éjszaka miatt javasoljuk a melegítő becsomagolását is, emellett hálózsákot abban az esetben, amennyiben az rendelkezésre áll.
Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra is, hogy a kullancs veszély fenn áll a teljes fás területen.
Kérjük, szíveskedjenek jelezni, amennyiben a résztvevők között élelmiszer allergiás, illetve bármely ok miatt eltérő szükségletű személy szerepel, hogy legyen módunk felkészülni rá!
Kérjük továbbá, hogy értéktárgyakat lehetőség szerint ne hozzanak, mert azokért felelősséget vállalni nem tudunk!
Az elmúlt évek Gyermekfesztiváljaihoz hasonlóan a rendezvény megnyitásakor, illetve a zárás során a résztvevő gyermekek között egy-egy vadonatúj kerékpárt sorsolunk ki! Emellett számos további értékes ajándék (pl. tablet) és meglepetés várja a gyerekeket!
Tisztelt Érdeklődők!
Reméljük, hogy tájékoztató levelünk megkönnyíti a rendezvényünkkel kapcsolatos szervezési feladatokat.
A Gyermekfesztiválon való viszontlátás reményében üdvözlettel:
Fót, 2017. május 09.
Kádas István
igazgató